Igen, sajnos szomorú tény, hogy az erdélyi kopó, a kilenc magyar kutyafajta egyike, mára már nem található meg túl nagy számban. Ez a közepes termetű, ritkaságnak számító kutyafajta ősi magyar kopófajta, akit a speciális éghajlati, terep- és vadászati viszonyok alakítottak ki. Régészeti leletek azt bizonyítják, hogy már a népvándorlás idején is éltek kopó típusú kutyák a Kárpát-medencében. Ezeknek fennmaradt néhány példánya, ugyanakkor a honfoglaló magyarokkal is érkeztek kopók, akikkel ezek keveredtek, s kialakult a pannon kopó, az erdélyi kopó közvetlen őse.

A fajta virágkorát a középkorban élte, amikor is a főúri udvarok kedvelt vadászkutyái voltak. Az erdélyi kopónak két típusa alakult ki, a rövid- és a hosszú lábú változat. A két típust más-más feladatra használták: míg a hosszú lábú változatot főként erdei vadászatokon nagyvadak (pl. medve, bölény, vaddisznó, hiúz), addig a rövid lábút apróvad (pl. róka, nyúl), illetve sziklás terepen zergék vadászatára használták elsősorban.

A XIX. század végén még jelentős számban előfordult a fajta, ennek ellenére a XX. század elejére a fajta csaknem kipusztult. 1944. és 1969. között egyetlen almot sem jegyeztek, s a Nemzetközi Kutyaszövetség kihaltnak nyilvánította a fajtát. Ráadásul egy 1947-ben kiadott román rendelet értelmében minden kopót ki kellett irtani.

Máramaros szigeten mégis találtak néhány fennmaradt példányt, melyek közül nem kis kockázattal sikerült kettőt Magyarországra csempészni, s a két kutya egy ideig a budapesti állatkert lakója lett. Újratenyésztését nem is olyan régen, 1986-ban kezdték el. A fajta megmentése Dr. Fodor Tamás, Győrffy Lajos és Bogdán Imre nevéhez fűződik. Mára Magyarországon kívül jelentősebb számban főleg Romániában található meg.

Az erdélyi kopó leírása:

Az erdélyi kopó közepes termetű, rövidszőrű, elegáns vadászkopó. Magassága a rövid lábú esetében 45-50 cm, míg a hosszú lábúé 55-65 cm között mozog. Igénytelen kutya, mely a szélsőséges éghajlati viszonyokat is jól bírja. Feje hosszúkás, a koponyarész enyhén ívelt. A stopvonal gyengén fejlett, orrtükre fekete. Háta egyenes, ágyéka feszes, fara kissé lejtős, mellkasa mély, hasa enyhén felhúzott. Végtagjai párhuzamosak, egyenesek. Szemei közepesen nagyok, kissé ferdén metszettek. Füle középmagasan tűzött, a pofájához simulva lóg. Szőre rövid, sűrű, testhez simuló, tömött. Szőrzete fényes, de durva tapintású.

A hosszú lábú kopó alapszíne fekete, cserszínű foltok a pofa tájékán és a lábakon található. Ez a cserszín jellegzetes vonalban halad, valamint a fehér is megengedett az orron, mely homlokcsíkban folytatódhat, esetleg gallérként a nyakon, és a mellkas alá húzódva, valamint a lábvégeken és a farok végén is megengedett. A rövidlábú kopó alapszíne zsemle, a has és a végtagok felé halványuló árnyalattal. A fej és a hát lehet kormos. Fehér részek ugyanott elfogadottak, mint a hosszú lábú változatnál. Testsúlyuk 30-35 kg.

Egy nagyon jóindulatú, bátor, s egyben szívós, gyermekszerető kutyáról van szó. Gazdájához rendkívüli módon ragaszkodik, ha kell, meg is védi. Igénytelen, ugyanakkor nagyon könnyen tanítható. Egy jellegzetessége a fajtának - mely főként vadászat közben tapasztalható -, hogy hajtás közben magas, csengőre emlékeztető, vonyító hangot hallat.

Az erdélyi kopó nagyon szereti a társaságot, fajtatársaival is nagyon jól kijön, viszont erős vadászösztöne miatt más háziállat nem biztos, hogy biztonságban lesz mellette. Idegenekkel szemben tartózkodó és gyanakvó, a gyerekekkel viszont remekül kijön. Végtelenül kitartó, igazi vadászkutya. A vadászattal kapcsolatos teendőket szinte ösztönösen végzi, alig kell tanítani, míg egyéb dolgok elsajátításához türelmes munkára van szükség a gazdi részéről.

Imádja a mozgást, a futást, úszást, így inkább sportos életvitelű gazda mellé ajánlott. Kiegyensúlyozott, értelmes, élénk állat. Akár személyőrzésre is alkalmas. Mozgásigénye ellenére lakásban és kertben is tartható.
Tehát, amint látod, egy nagyon értékes kutyafajtáról van szó, s jó lenne, ha nem kellene újra attól félni, hogy a fajtára a kipusztulás vár.